NEMZETKÖZI TÁNCOS FESZTIVÁL

"Mutasd meg a táncod!" A fesztiválok célja a hagyományteremtés, és lehetőség biztosítása a táncos mozgásformák bemutatkozásának és megismerésének

V. NEMZETKÖZI TÁNCOS FESZTIVÁL

 

 

2014. október 18-án került megrendezésre a Lőrinci Sportcsarnokban, idén már 5. alkalommal a Nemzetközi Táncos Fesztivál.

A 14 résztvevő csapatből idén 2-en külföldről, Dániából érkeztek, hogy megmutassák az érdeklődőknek, hogy náluk mit is jelent a szabadidős-sport, hogy akár heti 1 alkalommal is lehet színvonalas produkciót betanítani az ifjú táncosoknak. Annál is inkább, hiszen az egyik csapat tagjai 50 év feletti táncosokból állt.

A hagyományoknak megfelelően Kucsák László alpolgármester úr ünnepélyes köszöntőjével kezdődött el a Fesztivál. Ezt követően a Don Corleone és barátai formáció keringő produkcióját nézhették meg a nézők. Ők a Munkácsy Általános Iskola tanulóiből összeállt csapat volt, majd szintén a zömében az iskola diákjait tömörítő, Zuglói Majorettek csoportos bemutatóit tekinthették meg a jelenlévők.

A Bényei Lányok és Asszonyok Hagyományőrző Néptáncsoport táncait követően, idén első ízben mutatkozott be az Angel Dance társulata, akik show- és azon belül is disco táncokban jeleskedtek. Produkciójukat Napsugár Anna Zenei Jeltánc társulatának előadása követte.

A folytatásban lépett a színpadra az első külföldi fellépőnk, a Soellested Friday Team, ahol minden csapat tag életkora meghaladta az 50 évet!

Különleges élményt adott a jelen lévőknek a Roll Dance kerekesszékes kombi táncegyüttes sokszínű előadása.

A program második részét a legfiatalabb résztvevőink, a kis balettosok táncai nyitották meg. Majd ismét a fiatal, iskolás korú gyerekek foglalták el a táncparkettet és mindenki élvezhette a Tiszaújvárosi Gimnasztráda bemutatóját.  A korábbi évekhez hasonlóan, idén is nagy szeretettel és lelkesedéssel fogádták Őket a nézők, hiszen az elmúlt évekből már tudták, hogy fergeteges bemutatóra számíthatnak. 

A műsor a Bényei Pántlika Néptánccsoport produkciójával folytatódott és utánuk a másik dán csapat, a csak hölgyekből álló Rythme-Gym mutatkozott be. Itt a publikum és a többi résztvevő megnézhette, hogy szerként a tánchoz az egyszerű papaír doboz ugyanolyan jól használható, mint egy türölköző.

Szintén idén először mutatkozott be a Musztáng SE. Különböző életkorú párosai és az előző hétvégén világbajnoki címett szerzett formációs lány csapata bűvölte el a nézőket.

 

A Rézpatkó néptáncegyüttes produkcióját a Retro Botafogó latin formációs műsora követte, és Ők zárták a Fesztivál programját .

 

Az össztáncot ismételten Czene Zsuzsa, a Rézpatkó Néptáncegyüttes vezetője indította el és buzdította mind a résztvevőket, mind a nézőket. a közös táncra A gyors tánctanulás után közel 350-en táncoltunk együtt függetlenül a tánctudásunktól, korunktól és úgy gondolom, hogy mindenki egy újabb kellemes élménnyel gazdagodva tért haza otthonába, akár csak pár, akár több mint 1000 kilómétert kellett megtennei.

A teljesség igénye nélkül íme néhány kép, mely visszatükrözi az idei évi Fesztivál hangulatát.




 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 27
Tegnapi: 11
Heti: 72
Havi: 482
Össz.: 49 263

Látogatottság növelés
Oldal: 2014
NEMZETKÖZI TÁNCOS FESZTIVÁL - © 2008 - 2024 - tancosfesztival.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »