NEMZETKÖZI TÁNCOS FESZTIVÁL

"Mutasd meg a táncod!" A fesztiválok célja a hagyományteremtés, és lehetőség biztosítása a táncos mozgásformák bemutatkozásának és megismerésének

II. NEMZETKÖZI TÁNCOS FESZTIVÁL

 

Az előző évi sikerre és nőzőszámra tekintettel, a helyszín a XVIII. kerületi, Lőrinci Sportcsarnok volt.

Az  ünnepélyes megnyitót Kucsák László alpolgármester úr tartotta, aki kezdettől fogva, a rendezvényünk mellé állt.

Most is elmondhattuk, hogy nemcsak budapesti és nagykovácsi táncosok jöttek el, hanem érkeztek Bényéről, Gombáról és Dániából is.

A nyitó keringőt a VOLT párosától láthattuk, akik korábban a Botafogó táncegyüttes tagjai voltak. A különlegessége produkciójuknak az volt, hogy a Szigetlakók csapatának 3 lány tagja énekelte az ismert rajzfilm betétdalát a táncuk alatt.

A Bényei Lányok-Asszonyok hagyományörző néptánccsoportját a JackShowgirls csapatának 3 produkciója követte. Ők Michael Jackson koreográfiákat adtak elő.

 A legifjabb felépőink óvodások voltak, akiktől balett bemutatót láthattunk.

A Gombai Rozmaring táncosai szintén hagyományörző néptáncokat mutattak be, majd élvezhettük a Tiszaújvárosi Gimnasztráda fiataljainak előadását.

A Szigetlakók egy általános iskola végzős diákjai, akik egy cha-cha-cha koreográfiával vettek részt a Fesztiválon. Produkciójuk érdekessége, hogy egyik tagjuk énekelte az ismert dalt. 

Idén sem hiányoztak a Rézpatkó néptáncosai, illetve a DGI Storstommen ifjú gimnasztikásai.

Idén is voltak "különleges" fellépőink: a Step and Roll Duo, ahol a hölgy épp, az úr pedig kerekesszákes táncos, és Napsugár Anna is eljött a Zenei Jeltánc Társulatával.

A Fesztivált idén is közös táncok zárták, melynek konduktora a tavalyi évhez hasonlóan Czene Zsuzsa volt.

Íme, néhány pillanatkép................

 

 

 

 

 

 002_tancfesztival_2011.jpg

011_tancfesztival_2011.jpg

033_tancfesztival_2011.jpg

037_tancfesztival_2011.jpg

041_tancfesztival_2011.jpg

043_tancfesztival_2011.jpg

055_tancfesztival_2011.jpg

060_tancfesztival_2011.jpg

063_tancfesztival_2011.jpg

065_tancfesztival_2011.jpg

072_tancfesztival_2011.jpg

074_tancfesztival_2011.jpg

079_tancfesztival_2011.jpg

082_tancfesztival_2011.jpg

087_tancfesztival_2011.jpg

102_tancfesztival_2011.jpg

111_tancfesztival_2011.jpg

112_tancfesztival_2011.jpg

113_tancfesztival_2011.jpg

125_tancfesztival_2011.jpg

132_tancfesztival_2011.jpg

134_tancfesztival_2011.jpg

136_tancfesztival_2011.jpg

140_tancfesztival_2011.jpg

148_tancfesztival_2011.jpg

150_tancfesztival_2011.jpg

További képek a FACEBOOK-on találhatóak.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 10
Heti: 44
Havi: 454
Össz.: 49 235

Látogatottság növelés
Oldal: 2011
NEMZETKÖZI TÁNCOS FESZTIVÁL - © 2008 - 2024 - tancosfesztival.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »